Most olvasnak:)

Most olvas

2009. december 1., kedd

Sprintekben való olvasás 8-)

Az előző 5 hét első hetében tobzódtam a betűkben. Aztán a teljes időben nem tettem mást, mint olvastam és olvastam. Heuréka! Hiszen én tudat alatt haladok a korral. Ez a "nyújtott" sprintekben történő olvasás:)

Három napja kóstolgatom az új tananyagrészt. Átfutottam a fő címeket, megnéztem a követelményeket, kitöltöttem az első előzetes tesztet, majd fogalomzavaromban megkerestem egy rahedli szó pontos jelentését. Valahogy nem volt elég az úgy gondolom.
Többek között megnéztem pontosan a portfólió, e-portfólió, narratív, folkszonómia, taxonómia, kollaboratív szavak meghatározását, miközben Kulcsár Zsolt blogjába lubickoltam. Pontosan, mert egyik írás után már léptem is a következőre. Itt lapoztam végig Sacha Clua prezentációját. Igen, mindkettőből árad a szenvedély. Szerelmesei annak, amit csinálnak. (Most kicsit irigykedem. Én pont ezt a dolgot hiányolom mostanában magamban. Nem is érzem olyan jól magam a munkámban, mint évekkel ezelőtt:( - Vissza kellene valahogy lopni ezt az érzést! Majd többször ellátogatok a Kulcsár blogba! )

A tudáshoz vezető lépések is világosak voltak előttem eddig is, de most így leírva még jobban megerősödtek. (Olvass!, Alkoss!, Osszd meg!) Tulajdonképpen most melyik szakaszban is vagyok?

Persze olvasás közben bőszen jegyzetelgettem is, igaz csak papíralapon -néha ragaszkodom a hagyományaimhoz-. De azt már ma beláttam, hogy linkmegosztót hamarosan beüzemelek, csak úgy személyeset:) A suliban mindig az kellene, amit otthon találtam, nem tettem pendrive-ra. Otthon a suliban hagyott kellene. Na ennek a kavalkádnak legkésőbb holnaptól véget vetek. Nekem is olyan kell, amit elérek bárhonnan:), ráadásul fel is címkézem, így nem kell rövidke memóriámra hagyatkoznom, jegyzettömböket tele írnom.
Nem kűzdöttem fel magam egy hegycsúcsra, nem alkottam történelmi jelentőségű dolgot, de elégedett vagyok:)

3 megjegyzés:

  1. Az a benyomásom, hogy ezek a fázisok párhuzamosan futnak-miközben olvasol, alkotsz és megosztod:)!

    VálaszTörlés
  2. Ismét megelőztél egy lépéssel (vagy kettővel)... irigy vagyok... nem vagyok irigy... vagy mégse???

    VálaszTörlés
  3. Látom, te is belevetetted magad az új leckébe. Őszintén szólva először elveszettnek éreztem magamat, de olvasgatva lassan világosodik a jövő. Az olvass-alkoss-osszd meg nekem is tetszik; de szerintem a tanfolyam kezdete óta ezt űzzük.
    Örültem, amikor láttam, hogy tettél fel fogalmakat. Beszálltam melléd. A tematikus fórumokban is várlak.
    És fel a fejjel - a Mikulás az ablak alatt csücsül, és biztosan gondol rád is vasárnap.

    VálaszTörlés