Most olvasnak:)

Most olvas

2010. január 4., hétfő

Mindmeister3 - hogyan?

Végzős speciális szakiskolásaimmal elérkeztünk ahhoz a nem kellemes tevékenységhez, hogy felkészülés a vizsgákra.
Tankönyvünk nincs, ezért eddig is nagyon sokat böngésztem/tünk a NET-en. Sajnos kb. 60 elméleti tételünk van, melynek kidolgozása, összeállítása közös feladatunk:)

Az általános tételeink nagy része a számítógép elvi- és/vagy fizikai felépítésével indulhat.

Nagyon nehezen tudom rávenni a csapatot a foglamak, felosztások memorizálására, ezért minden eszközt megragadok, hogy szinte óránként említésre kerüljenek. Így általában megragad:)

A gondolattérképet előállító Mindmeister internetes alkalmazás megismerése előtt már gyártottunk térképet szókártyákkal, táblázatkészítő programmal, és minden lehetséges módon.

Nagyon jó összefoglalója ennek a tevékenységnek az internetes gondolattérkép elkészítése.
Tanórai tevékenységének vázlatos felépítése:


Három órát fordítottunk a gondolattérkép elkészítésére és fejlesztésére. Nagyon élvezték az új alkalmazás funkcióinak felfedezését, aktívan kérdeztek, segítették egymást, osztották meg új felfedezéseiket társaikkal. Tulajdonképpen csak terelgetnem kellett őket.
A fogalmaknál nem azért használták legtöbben a füzeteket, jegyzeteiket, mert hiányzott a pontos meghatározás, hanem azért, hogy a helyesírásuk jobb legyen, hiszen ezt láthatja akárki:)
Nagyon lelkesítő volt számukra az a tudat, hogy nyomuk lesz a NET-en.
Ime a "nyomok"!

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok, Éva! Ez igazán ügyes alkalmazás! Sajnos, én nem informatika szakos vagyok, és a tanórán nem hogy internet, de számítógép sem áll a rendelkezésemre! Így sajnos elég nehéz lenne hasonlót produkálnom. :(
    A továbbiakhoz is ilyen kitartást és kreatívitást kívánok, az új esztendőre pedig sok-sok boldog napot a szeretteid körében.

    VálaszTörlés
  2. Megnézhetjük a terméket? Beágyazod? Ez az igazi eredmény! Betehetnéd az e-portfóliódba is! Én is gratulálok!

    VálaszTörlés